Oh Manuel, fölkelt im Franciaország! Szabadságának nincs többé ellensége. Ilyennek álmodtuk, ilyennek mi őtet! Ez az óriás nép nem hagy semmit félbe.
Mért nem hagyott téged közöttünk az isten, Ha már elérhetjük a megígért földet, Mit vétettél, hogy ugy haltál meg, mint Mózes?... Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek!
A magasztos harcnak győzedelmes végén Kicsiny kis kunyhómról megemlékeznél te. Az ilyen nagyszerű láznak napjaiban Van egynek a másra leginkább szüksége.
Sokáig hallgatnánk hosszan ölelkezve, Aztán lecsókolnók árját könnyeinknek, És elkiáltanánk: „Vive la République!”... Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek.
Tudjátok, tudjátok? a Jeu-de-Paume óta, Hol az új korszak nyílt, melyben a győztes nép Ide befolyatta a mi szép hazánkba Az egész világot, mint a szívbe a vért,
A magasztos és bölcs, véres aranykönyvben, Amelyet minden év uj fénnyel töltött meg, A Negyvennyolcadik év a legdicsőbb lap!... Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek.
Sovánnyá tette a királyság a hazát, S leveté horgonyát e futó homokba, Jött a villám és fölfordította a trónt, S kerestem ezt, de nincs se híre, se hamva;
Helyette találok termékeny országot, Melyet majd a nemes vér termékenyit meg, Dicsőséges föld, mely egy világot táplál!... Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek.
A respublika nagy és állandó marad, Betelvék vágyaink... de én szeretélek, Emlékszem keserves fölkiáltásodra: „A holtak örökké alusznak, szegények!”
Alunni, midőn fölkél Franciaország, Midőn, hogy kivívja a nagy győzedelmet, Szüksége van neki szellemre és kardra!... Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek.
Dicsőség reád, nép, e gyors sikeredre! Jobban szeretlek én, ha ő eszemben van. Az én nyílt karjaim nem lesznek üresen: Aki csak francia, mind testvér az mostan.
Ti fegyvert fogtatok, s görnyedt aggastyánnak Nekem, mint halottnak, itt pihennem kellett! Hideg a vérem és forrók a könnyeim. Oh francia nép, hogy meg nem ölelhetlek!
Cookies on Poetry Cove