Laci te, Hallod-e? Jer ide, Jer, ha mondom,
Rontom-bontom, Ülj meg itten az ölemben, De ne moccanj, mert különben Meg talállak csípni,
Igy ni! Ugye fáj? Hát ne kiabálj. Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet, Nyisd ki ezt a kis kaput; Majd meglátod, hogy mi fut Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke. Tarka lepke, kis mese, Szállj be Laci fejibe. Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz. De nem volt viz a vederbe’, Kapta magát, telemerte. És vajon minek
Merítette meg Azt a vedret? Tán a kertet Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a. Telt vederrel a kezében A mezőre ballag szépen, Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet? Tán a fényes délibábot? Hisz olyat már sokat látott... Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát... Vagy tán azt az embert, Ki amott a kendert Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja. Mire van hát? Ebugattát! Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget, A vizet mért hozta ki? Ürgét akar önteni. Ninini:
Ott az ürge. Hű, mi fürge, Mint szalad! Pillanat,
S odabenn van, Benn a lyukban. A mi emberünk se’ rest, Odanyargal egyenest
A lyuk mellé, S beleönté A veder vizet; Torkig tele lett.
A szegény kis ürge Egy darabig türte, Hanem aztán csak kimászott, Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték, Nyakon csipték, hazavitték, S mostan... Itt van...
Karjaimban, Mert e fürge Pajkos ürge Te vagy, Laci, te bizony!
Cookies on Poetry Cove