Üljetek föl képzetemnek
Csónakára, s ússzatok.
Ússzatok szivem taván át,
Szép leányok, s asszonyok,
Mindnyájan, kiket szerettem,
Amióta szeretek,
Üljetek föl képzetemnek
Csónakára; jertek, jertek,
Hadd mulassak veletek.
És előjött valamennyi,
S istenemre, szép sereg!
És közöttök olyan is van,
Kit már alig ismerek,
Pedig őket mind egyenlőn,
Mind egy hévvel szeretém,
De hiába, a szerelmet
Még mint kicsi gyönge gyermek,
Régen, régen kezdtem én.
S ez mutatja bölcseségem!
Már mint gyermek bölcs valék.
Tudtam akkor már, amit más
Vén korában sem tud még,
Tudtam azt, hogy a világra
Csak egy nap süt melegen,
S ez a nap nem fönn az égen,
Hanem lenn a szív mélyében
Van, s e nap a szerelem.
Higyetek nekem ti, akik
Fáradoztok kincsekér’:
A föld minden gyémántjánál
Egy pár szép szem többet ér;
S higyetek ti, kiknek lelke
Hír-dicsőségért a vér
Vagy virasztás ösvényén megy:
Egész babérerdőnél egy
Rózsabimbó többet ér.
A fukar hadd számítgassa,
A gyülő aranyokat,
Mást számítok én... a kedves
Hölgyektől nyert csókokat.
S nékem a sors csak virággal
Ékesítse kalapom,
Nem kérek babért ujabban.
Sőt amit már eddig kaptam,
Ha kell, azt is vissz’adom.