Olyan, mint vén királynak Feje, a sivatag; Hajszálai, a fűvek, Csak gyéren inganak.
E vén királyi főn egy Nagy tölgy a korona. Ha megszólamlanék, sok Századról szólana.
Megszólamlott végtére. Kóbor felhő jöve; Elfáradott, s leszálla Pihenni fölibe.
Ez kérte, mondaná el Élettörténetét, És a felhőnek a tölgy Következőt beszélt:
„Távol világ regényes bércein Virágozának boldog őseim. Anyám - közel hozzá az égi bolt - A vadonerdő legszebb fája volt.
A fergeteg beléje szeretett, S mivel szerelme célt nem érhetett: Anyámra - oh mi aljaslelküség! - Szegény anyámra bosszut esküvék.
És teljesíté. Ottan függtem én Testvéreimmel szűlőnk kebelén; Letépe minket és szétkergetett A bosszujában rémes fergeteg.
Idáig űzött engem haraga, E sivatag magába fogada, Felnőttem itten és sok századot Láttam már, amint jött és távozott.
Ah, mily unalmas hosszu életem! Csak szomorúság széttekintenem; Bármerre nézek: látnom nem lehet Szegény anyámat és testvérimet.
Koronként jőnek hozzám emberek, Javokra vagyok, amint lehetek. Ki nyáron jő, midőn nap égeti, Szolgálok hűvös sátorúl neki;
Ha jőnek erre tél-idő alatt, Adok tüzelni száraz ágakat, S akit kétségbeejte a világ, Jön s fölakasztja énreám magát. -
S ezzel végeztem. Eddig terjede Hosszú éltem rövid története. Éltemnek is bár vége volna már! A fergeteg, mely ide-ide jár,
A fergeteg, e régi ellenem, Nem győzhetett meg, nem bírt énvelem. S a hőst, ki annyi századéven át Oly bátran, olyan rendületlen állt,
E hőst mi fogja most eldönteni? Önnön keblének hitvány férgei! Oh isten, isten, aki alkotál, Hát nincs számomra nemesebb halál?”
Im ezt beszélte a tölgy. Fönn űlt a tölgytetőn A felleg, s a beszédet Hallgatta részvevőn.
Részvétből, szánalomból Villámot vett elé, Az árva tölgyre sujtá S azt porrá égeté.
Cookies on Poetry Cove