A végtelen birodalom helyett
Adának néki egy kis ketrecet!
Vasrostélyos kicsiny ketrecben áll
Az oroszlán, a sivatag-király.
Hagyjátok őt békében állani,
Szentségtelenség háborítani.
Ha elrablák a szabadságot tőle,
Hadd gondolkozzék legalább felőle;
Ha el nem éri a fa sudarát,
Hadd lépjen árnyékára legalább.
Ott áll merően, méltóságosan,
Még mostan is mily méltósága van!
Elvették szabadságát, mindenét,
De nem vehették hős tekintetét.
Merően áll, miként a piramíd, amely
Sokszor nézett reá komor köveivel.
Ott járnak kósza gondolatjai,
Magát szülőföldére képzeli,
Amelynek sivatagjait vele
Együtt zúgá be a szamum szele.
Ez a szép föld, ez volt a szép idő!...
De tömlöcének őre jő,
S merengésének eltünik világa,
Mert vesszejével őt ez főbe vágta.
Vessző s egy ily fickó parancsol néki,
Oh minden égnek minden istenségi!
Ilyen mélyen hajolt magas feje,
Ilyen gyalázatot kell tűrnie!
S a bámuló, otromba néptömeg
Gyalázatán még egy nagyot röhög.
Hogy mersz pisszenni, léha söpredék?
Ha szét találja törni tömlöcét,
Ugy összetéphet, ugy széjjeltagolhat,
Hogy lelked sem marad meg a pokolnak!