A KIRÁLY ESKÜJE

Megesküdt a király Hunyadi Lászlónak: „Esküszöm az égre, Az ég istenére,

Bántani nem foglak.” Készül föl Budára Jó Hunyadi László. Ne menj fel, ne menj fel,

Ne légy életeddel Könnyelműen játszó! Vermed lesz Budavár, Beleesel, ha mégysz,

Maradj lenn Belgrádban, Vagy bujdoss hazátlan, Szép fiatal vitéz. Kora még tenéked

Sírba fekünnöd le, Éktelen halotti Szemfedőt borítni Ékes szemeidre.

Hazám szép vitéze, Ne menj föl Budára! Látod, mi villog ott? Nem a te csillagod...

Hóhérbárd sugára! „Balga aggódástok Nem ijeszt el engem; Köszönöm tanácstok,

De reá nem állok, Megyek, föl kell mennem. Vén Budavárban van Ifju menyasszonyom;

Érted száz halálba Mennék meg sem állva, Szerelmes angyalom! De halálrul ottan

Szó sincs, nem is lehet, Megesküdtél nekem, Királyom, s én hiszem Szent esküvésedet.”

Nemes bizalommal László Budán termett, Ássák a zsiványok, Ássátok, ássátok

Alája a vermet! Menyasszonya keblén Meg sem pihenhetett, Szerelme egébül

Mély pokolba szédül: Tömlöcbe vettetett. „Miért dobtok engem Fekete tömlöcbe?”

- „Mert királyod ellen Van szándék szivedben; Hüséged megszegve.” - „Én királyom ellen!

Én hüséget szegő! Emelj szót ellenem, Lelkiisméretem, Légy bíróm, lépj elő.

Ez hallgat, ez alszik, Mint csecsemő-gyermek Anyja lágy ölében, S engemet, oh szégyen!

Itt bilincsre vernek. Vegyétek le rólam Ezt a rozsdás vasat, S adjátok helyébe

Hazám védelmére Tündöklő kardomat!” Beszélhetsz, jó vitéz, Senki sem hallgat rád,

Tömlöcöd becsukták, Halld fordulni kulcsát, Csikorogni a zárt. Nem sokáig hagyták,

Hogy magát eméssze Nagy Magyarországnak Legszebbik virága, Legnagyobb vitéze.

„Kelj föl, és jöszte ki!” - „Szabad vagyok tehát?” - „Szabad lész, oly szabad, Hogy egy óra alatt

Ott vagy, ahol apád.” - „Mit? megöltök engem? Apám szent nevére, Ez őrült merészség!...

Ki sem hallgatva még, És már elitélve. Hunyadi Jánosnak Vagyok én gyermeke;

Velem így tennetek Nem rettent bennetek E félisten neve? De volnék akárki,

Én ártatlan vagyok, S a király végtére Esküvel igérte, Hogy bántani nem fog!

Halld meg, egész világ, Tehozzád kiáltok: Igy add rá hitedet, Ha esküvéseket

Tesznek a királyok!” Szép vitéz Hunyadit Föl Szent-György terére Hurcolták a latrok...

Többet is akartok Tudni? kifolyt vére! Háromszor csapott a Hóhér a fejéhez,

S László vitéz még él, Él, s halljátok, beszél, Ekkép szól a néphez: „Én ártatlan vagyok;

Ha volna is vétkem, Bünhödtem már érte, S törvény értelmébe’ Szabad már személyem!”

S föláll László vitéz, De megbotlik lába, S estében negyedszer Sujt hozzá a mester

És fejét levágja! Lemenőben volt a Nap, piros volt arca, Vad haraggal vetett

Végső tekintetet A véres piacra. Azért volt a nap oly Haragos kedvében,

Hogy a nép csak állt ott, S merőn szájat tátott Tehetetlenségben. Mért nem éltem akkor!

Mért nem voltam ottan! Kiáltottam vón a Gyáva bámulókra Veszett fájdalmamban:

„Föl, ha istened van, Föl magyar nép, és e Gaz királyt legottan Fojtsuk az ártatlan

Áldozat vérébe!”