Van biz ott a sok rosz között, Van jó tanító is; Volt nekem sok rosz tanítóm, Volt nekem egy jó is.
Meg is maradt a fejemben, Úgy emlékszem rája, Mintha vén kopasz fejével Most is itten járna.
Kopasz volt az istenadta, Nem tehetek róla; Vén legény volt, ifjusága Régen elvirúla.
Elhervadtak virágai, Egy maradt meg épen, Egy nagy bazsarózsa nyílott Az orra hegyében.
Talán minden reggel ujra Kivirult az orra, De nem csoda, mert gondosan Táplálgatta, borral.
Már hiába, ha ez olyan Különös plánta volt, Hogy nem szivelt egyebet, mint Pincei harmatot.
Ez alatt az orr alatt egy Nagy bajúsz ácsorga, Egyik rúdja égbe készült, Másik le a porba.
A bajúsz alatt szája volt, Szájában pipája, Lapátnak is beillet vón Köpcös szopókája.
Zrínyijét még valamikor Árpád idejében Készítették, semmi szín sem Volt már a szinében.
Gombok voltak akkorák rajt, Mint egy-egy pogány fej, Használták is tán a török Hadba buzogány helytt.
Mindenféle zsinorral úgy Ki volt kanyargatva, Hogy a mennydörgős mennykő is Eltévedett rajta.
A szabó jó szűkecskére Szabta a nadrágot, De azért egy kicsit mégis Pőtyögősen állott. -
Hosszan bajlódtam tán vele, De megérdemelte, Mert szörnyen jó ember volt az Istenteremtette.
Olyan jó tanító volt ő, Amilyen csak kellett, Esztendőn át asztal alatt Hevertek a könyvek.
Ha leckémből fél betűt sem Tudtam felmondáskor, Azzal vigasztalt, hogy sebaj, Megtanulom máskor.
Ki is mutattam iránta Jószivűségemet, Vittem neki ajándékot, Mikor csak lehetett.
Lelopkodtam sonkát, kolbászt Saját kéményébül, Ez volt ajándékom, s ő még Meg is hítt vendégül.
Cookies on Poetry Cove