Állj meg, Te nagy lélek tünő szárnyaiddal,
Mellyek Parnassusra visznek Musáiddal,
Közölj egy pillantást hiv onokáiddal,
Kiket már utánad emelsz tollaiddal!
Nézz le, hogy röpdöznek Duna mellyékéről,
Hogy füstöl temények Musák tüzhelyéről,
Hogy szóll furuglyájok őseik lelkéről,
Hogy nyög, hogy mosolyog Gellért tetejéről?
Szebben ragyog Fébus köztök sugarával,
Hangosb a pacsirta pihegő torkával,
Flora többet festi réttyét virágjával,
Többet játszik Zefir rózsák illattyával.
Miolta eljöttünk Tanais partyáról,
S nyilak nem csüggenek magyarok válláról
- Nem keltek illy napok világunk sarkáról,
S nem törött annyi ág Apollo fájáról.
Ha ezt mind megláttad, menny repülésedben,
Könyveztesd Murányi Kálipsót versedben!
De magad mosolyogj érzékeny szivedben,
Hogy még van, ki örül versszerző tüzedben.
Mi pedig elmenünk Gömör vármegyében,
Hol egy borostyánfa enyészel tövében, -
Ott áldgyuk lelkedet polgárink nevében,
Rózsát s ciprust hintvén sirod tetejében!