Irod: Tudományok álöltözetekkel Csalják világunkat tündér mélységekkel, S titkos mérget nyujtván arany csészéjekkel, Az halált itattyák velünk tetszésekkel-
Mert ha egy halandó fenkelt elméjével Haladgya több polgártársait eszével, Azon izzad s fárod minden erejével, Hogy magát emelje más veszedelmével.
Ezt az igazságot egész Európában Olvassuk esetek örök templomában. Ó ha onokáink láthatnánk korában Hány könyv fog hullani őseik hamvában!
Felült Nagy Friderik szerencse szárnyára, Dulta országinkat Penusok módgyára; S addig vissza sem tért Berlin határára, Mig fel nem áldozott ezreket kardgyára.
Mért gyönyörködhetett olly szörnyüségében? Tudgyuk, tudományok hevervén ölében, Mutatni kivánta nemzetek szemében: Melly nyomdokit hagyta Voltér nagy eszében.
Bernis bátron játszott Febus szüzeivel, Midőn Pompadournak tetszett verseivel; Kapott is borostyánt érzékenységivel, Hanoverre ütvén Lajos seregivel.
De csak láttod volna Rosbach vidékjében, Hol szép táborának feredett vérében; Rettegni kezdettek Muzsái szivében, Kiket ápolgatott Versail erdejében.
Igy ugyan gyakorta Aganipp kuttyából, Könyvek folydogálnak tudós forrásából, Midőn a nagy elmék vad indulattyából, Egész ország készül kidőlni sarkából!
Mégis, ha tekéntyük régi századinkat, Midőn szekerinken vittük házainkat, S lóhusból készitvén vad vacsoráinkat, Szünetlen rablással éltük napjainkat:
Irtózunk!... s öleljük Apollo hugait, Hogy elhagyván Hemust s Áthénás falait, Ide lakni jöttek Dunának partyait, Pallérozván népek szilaj szokásait.
Melly szép most mulatni nyári palotában, Öntözvén violát s szegfüt ablakában, Vagy ledőlvén szelid hársfa árnyékában Nyögni Statirával Babilon várában!
Ha pedig a télnek süvöltő szelei Zugnak, s fehérülnek Pomona kertyei, Árván marad Flóra s Ceres telekei, Mert városra futnak világ gyermekei.
Ott mulattya őket Veisse Juliával, Ott Racin, szomoru Ifigéniával, Kiknek nagy esetét szép sóhajtásával Mindegyik könyvezi s érzi fájdalmával.
Mennyi gyönyörüség szeléd ideinkbe, Mivel már Apollo lakik hegyeinkbe, Ki olly nyájosságot öntött sziveinkbe, Melly emberré tészen érzékenységinkbe...
Cookies on Poetry Cove