Szép az, mikor szabadon szökken ki a sugár!
mikor sudárfa lobban s lombja keres eget!
Mikor egek hasadnak a fénylő nyíl előtt!
Óh szép a siker!
Az édes légben édes érzések nyílanak,
lelkek illatja árad és boldogan özön
s ezernyi szem felragyogó lángján
és ezer szív kirobbanó vágyán
följebb, följebb repülni
azur ég drága tükrén,
föl a Napba, a Napba!
a megdicsőülésbe!...
Óh siker édes kéje!
De szörnyű ha a rügyre rög borul sulyosan,
ha sustorgó örvényszáj a mély felé sodor,
ha botor sors viharral söpri el a Reményt!
Óh szörnyű a bukás!
Mert tudtam volna én is lobogni fényesen!
szivemben ég a láng és erő zúg rejtekén!
De ördögök suhognak fölöttem véresen
és nem tudom kiszórni szivemnek kincseit
és nem tudom kizengeni
mert hangom fénytelen
akaratom lebénult...
mert minden ellenség...
mert vad világ...
mert meg kell semmisülni...
Szörnyű, szörnyű bukás...
Ám a siker árnyában elszunnyad az erő...
És a Bukás kohóján megacélosodik...
És a Siker-felhőből esőzik a bukás,
ám a Bukás mélyéből fel-feltör a siker!
A szép Sikernek fattya a Fekete Bukás:
és a nyomorult Bukás leánya Szűz Siker.
Mert fulladt tűz röpíti magasba a sugárt
és a sudárfát a rög börtöne lobbja ki,
és lappangó íjj repit nyilat az ég felé!...