Skip to content
1823–1864

Zsuzsihoz

Imre Madách

Kedves valál, hogy láttalak először, Hideg szemekkel büszkén nézve rám. Ez a ridegség a valódi széphez Legjobban illik tán, úgy gondolám.

Látálak újra, hódításra mentél. Ragyogni hagytad itt-ott bájaid, Mint rózsabimbó félig eltakarva A sejtelemnek is tért hogyha nyit.

S hűtlen levék első rideg magadhoz, Újabb magad tett hűtlenné legott, Hivém, hogy ez összhangzatos egésznél Dicsőbbet Isten még nem alkotott.

És meglehet, - de alkotott szerelmed, Szeretni kezdél, s új báj önte el, Most érte már el, óh látom, tökélyét A báj, melyet lehelhet nőkebel.

Leraktad ékességeid magadról, S bámulva látom nőni bájidat, Letörpűl a mesterség cifrasága Melletted, óh - legszebb te vagy magad.

S ha bírlak is, leányka, mindenestől, Minden kecsed még mindíg új nekem, Egyenkint kell mindannyiszor kivívnom És minden engedmény új kegyelem.

Minden mosolyban, szóban, pillanatban Kegyed egész világa benne van, S mégis, ha csókolsz, átkarolsz ezerszer, Ezerszer győztesnek hiszem magam.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Zsuzsihoz · Imre Madách · Poetry Cove