Ha mord borúba fúl a nap
Lehúnyva gyász egén;
Setét enyészet áll elő
E földnek éjjelén!
Kiholt az élet, és gyönyör
Vidító éneke,
S a hervadó világi kör,
Gyászolva bús bele.
S ha elborult szüm éjjelén
Kiholt az éltsugár,
Ha szűmben érztem egy sötét
Temetkezést talál:
Dalom reménye elrezeg,
S dalomba fájdalom;
Egy elveszett tavasz felett
A néma sírokon!
A föld tavassza visszatér,
S ujúlva oly dicső!
Éltem tavassza nem derűl
Rideg örökre ő!
Szivem virágit nem hozá
Az éltető tavasz!
Keservem árja hullt reá,
A sír virága az.