Síri dal

Dalt, síri dalt akarnék zengeni, Nem lágy panaszt feletted hősi nemzet, De bút végetlent, szív, minőt nem érzett S nem sírtak még el ember könyei.

Nem kiégett szívért zeng e húr, A szív önkínját önmaga viselje, E dal hazám, egy sashon rekviemje, S az énekes nem Cherub, de Hadúr.

Ki nemzetéhez menydörögve szólt, Ki néki messze fényt sugárzó karddal Szerzett hazát, nem hagyja, hogy könyárral Mosódjék most is a vért szokta holt.

Nem tűri ő, hogy lant epedjen ott, Hol ő beszél, ott bércek csapnak össze, Hol ő ítél, ott a vér a sors betűje És egy egész nagy nemzet a halott.

Ily dalt, ily dalt akarnék zengeni, Nem lágy panaszt feletted hősi nemzet, Nagy volt halálod, szent végső küzdelmed. Irigyelhetnek a föld népei.

Rohant a zsarnokság mint tengerár, Te voltál a szabadság végbástyája, Kezedben volt a népjogok zászlója, Melytől egész föld retteg avagy vár.

Híven betöltötted napszámodat, Szíved szent vére folyt a küzdelemben, Karod lankadt, néztél kétségbesetten, Hol lelsz frigyest, hol lelsz bajtársakat.

Ők szégyeneljék, kik nem jöttenek, Elhagytak önzőn, gyáva felfogással. Te elbukál, de együtt szent zászlóddal, S az önző népek ők rettegjenek.

A zsarnokság rohan mint tengerár, A végső gát lehullt vitéz népemmel, És látván mily hálátlan volt az ember, Új Leonidást a föld nem talál.

Vad harci mén tiporja majd le szét A művelődés szent kelyhű virágát, Csak népem nem őrzendi vad csapásit, Ő nem lesz rab, mert meghalni nem félt.

Ő zászlójával nyugszik sírban lent, S míg a világon egy-egy jobb kebel lesz, Szent áhítattal lép sírja széléhez, S vezércsillagja hős neve leend.

S ha még itt-ott magyart szül bús anya, Nem lesz hon, mely fiát lebilincselje, Melyért hevüljön, s folyjon szíve vére, S lesz a világszabadság harcosa.