Őrüljek meg

Óh sors! nálad kegyetlenebb mi van? Ha széttépsz minden pántot zordonan, Mely éltünkhöz kötött, egyet meghagysz, És ez egy által újra kínozasz. -

Ez egy mi volna más, mint a remény, Mely még a sírnak is vak éjjelén Keblünkbe éltet olt, hogy a halált Is élő holtakként szenvedjük át. -

El hát veled, ne üldözz már tovább, Legyen körűlem minden pusztaság! Szakadj te is meg legvégső kötél, Hadd őrüljek meg! kínom véget ér

S kacagva mondom majd: Üdvöz legyen A régi romján szebb új életem. - - - Nem feldúlt templom, mint ti hiszitek Az őrült, melyet minden istenek

Elhagytak, sőt villám ütvén belé, Ez Enclysionná szentelé. S mint sírtetőkre éjjel csillag száll, Keblébe ily hatalmas isten jár,

S míg a testet sorvasztva rontja el, Lelkét magával elragadja, fel A csillagok honáig s túl azon A testnek nyűgétől már szabadon. -

Mert nyűg a test, hol istenszikra van És gyáva, kicsinyes korlátiban, Minőket a világ elébe von, Nem érti meg, mi túl repül azon. -

Kacagja hát csak a por gyermeke, Ha szállni kezd korlátlan szelleme S a végtelenbe nyargal, hol legott Vad üstökössel bizton társalog.

Majd még magasb körökbe tévedez, Hatalmasb szellemeknek társa lesz, S hol két világunk egymással rokon, Ott jár ámulva a határokon.

Megérti, az égről pokolba le Hogy minden egy nagy lánc egy-egy szeme, Melyet mint dal, mint összhang foly körűl Az Isten lelke véghetetlenűl. -

E dal egy hangja volna a világ, Ha volna úgy, minőnek alkoták; De az ember teremteni akart, Kitépte földét s elrontá a dalt. -

Azóta éltünk mint vad ének zeng, Széthangzik minden, rémesen kereng, S kinek szent ihletéstől ittasan Az összhangzásról még sejtése van,

Keblében fáj a szellemszó s kisír, Félszeg földünkre szokni hogy nem bír. S e szózat az, mely az őrültben forr, Mit szerelem súg, a költő danol,

Mely lelkesített, jóslott, vezete Mindenben, mit földünk nagyot szüle. Azért megvetve ő is ellenét, Meglátogatja régi menhelyét,

S mint isteneknek társa alkot ott Magának összhangzóbb, szebb csillagot. Magas lakából a föld s embere Szemében porszemmé törpülnek le

És rajta dőre égi képzetek Lesznek minden keservek, örömek. - Hadd őrüljek hát meg s üdvöz legyen A régi romján szebb új életem. -