Skip to content
1823–1864

Nyilvános titok

Imre Madách

Mondanám, hogy nem vagy szép, leány, Hogyha nem néznél tükörbe, Mondanám, hogy jó sem vagy talán, Hogyha nem néznél szívedbe.

És ha tükröd s szűd dacára még Nem tudod, mi szép, mi jó vagy, Én sem mondom el, mert bájad így Öntudatlan kétszer oly nagy.

Mondanám, hogy lelkem nem szeret, Mit mosolygsz - óh, hallga, hallga! Hadd maradjon szíveinknek ez Nyilvánságos drága titka!

Boldogíts csak, boldogíts tovább, És ne tudd - elég ha sejted, Mint a gyöngyház, oly önkénytelen Kedvem gyöngyeit ha termed!

Ah, de balga én, ha tőled is Rejtem, üdvöm mért fecsegni ki? Vagy nem-é fél boldogságom az, Hogy nem tudja senki, senki?

Hadd ragyogjon, aki azt hiszi, Hogy csak irigyelve boldog, Én homályos csendben élvezek A lány keblén és mosolygok.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Nyilvános titok · Imre Madách · Poetry Cove