Skip to content
1823–1864

Könnyelműség varázsa

Imre Madách

Látom, mily közelről les ránk az enyészet És szívünk világa mily múló, mi röpke, Ah, de véled élni-halni int a végzet, S játszom és enyelgek, mint kertén a lepke.

Látom, délibáb, nem forrás, ami bíztat, Hasztalan epeszt el e szív szörnyű szomja - Haldokló szerelmed csak csillámot adhat S én mégis követlek, lányka, a vadonba.

Ing a föld alattam, dördűl a tűzakna, S intő szózatának a fülem bezárom. Ott rakok tanyát - és hogy nyugodt alapja Egy virágszőnyeg lesz - gyermekész, de várom.

Fákat ültetek, mint hittel ültet az agg, Melyek enyhe árnya nem fölötte leng majd. A jelennek élvét hordom áldozatnak Egy lidércért, melyet szűm a jövőben hajt.

Ó, szent könnyelműség - lelkünk bűvirága, Illatot lehelsz, hol megdöbben, ki számol - Mosolyogva mondod: hős élted kis ára A borostyánnak, mely zöldel a halálból.

Ó, szent könnyelműség, legdrágább ajándok, Melyet külde Isten a föld emberének - Egyedül te vagy, mi mindenen sugároz, Mindenen végigzeng, mint túlföldi ének.

S míg minden ember itt egy-egy elítélt, Hogy mégis mosolyghat, te tanítod őtet, S egy nyáréji álom, hogy szívemben is kélt Lujzáról, azért is hála, hála néked!

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Könnyelműség varázsa · Imre Madách · Poetry Cove