Messze, messze, el tetőled
Égi bájú ideál,
Messze ott a vad magányba
Képed engem nem talál.
És körömbe puszta csend ül,
És fölöttem a szabad,
Mindenütt a szent természet
Él, virúl, az ég alatt.
Ah, de őt ki nem kerültem
Itt van égi temploma,
Ő ad éltet, ő lehel bájt
A tavasz virágira.
Őt imádom az egeknek
Kék sugáru tükörén,
Őt a szent tavasz derűje
Rózsalepte reggelén.
Szép szemében az Olympot
Orzva láttam ékivel,
Melyben istenült mosolyba
Egy meny élve vesztegel.
Ajka nyilladó körébe
Egy világ hajnalja kél,
Arca bájoló sugárin
Szent tavasz virága él.
Lépte mint zephir fuvalma
Ott a rózsa kelheken,
Hangja csattogány nyögése,
Illatos szent berkeken.
Keble mint Dianna szobra
Oly magasztos, oly fehér,
Ah, s imám e kőszobortól
Enyhe érztet sohse nyér.