Legelől hosszú szekér cigány megy
S amint zökken az út, rá-rá rántja.
Most szorítja a leg is vigabbat,
Mert végét már a falunak látja.
Kurjongatva, ostorpattogás közt
Megy nyomában a nász, faluhosszan,
Büszkébb még a felkendőzött ló is,
A szekéren hogy szép menyasszony van.
Falu végén kis ház ablakánál
Síró szemmel néz ki a leányka,
S mint hótól a hervadó virágszál,
Hókendőtől van fedezve arca.
Hosszan néz szegény a vőlegényre,
Néz utána boldog mátkájára,
Hej csak azt az édes ölelést most,
Azt a csókot meg ne látta volna.
Ah de látta; s a fakó gyeplős ím
Kapujához fordúl egyenesen,
Ott megáll, nyerít, hogy zárva látja,
Mindhiába, az ostor megcsörren,
Porfelleg közt tűnik a násznép el,
A leányka összedűl zokogva:
„Hej, még a fakó el nem felejtett,
És urának mást ölel már karja.”