Csillagokra néz a gyermek:
„Adj közűlök jó anyám! -
Mond - hadd játszom vélek én is
Oly szépen néznek le rám.”
„Gyermek! messze ég a csillag,
Emberkéz nem éri fel
Ott a szellemek hazája
Mély titokban ünnepel.”
És a gyermek fájdalommal
Anyjának karára dűl:
„Mért is oly szép a csillag, ha
Ég elérhetetlenűl.”
Föltekint könnyes szemekkel,
És a csillag ím leszáll,
Bájsugáru halvány arca
A gyermek könnyében áll.
Néz az ifjú lángszemekkel,
Vágyva szívet, vágyva hont,
És e két vezércsillaggal
Hévvel a csatába ront.
Ah, de látja, lány szerelme
Mint a csillag oly hideg,
S szolgabűnnel lelkeikben
Születnek az emberek.
Gyermekálma jő eszébe
Hű anyáért néz körűl.
Édes anyja már csak a föld,
Felzokog s ölébe dűl.
És leszáll a csillag újra,
Sírja ormán ott viraszt.
Óh való-e most, vagy újra
Egy könyű rajzolja azt?