Két szemébe láttam üdvöm
Ég sugárú képzetét,
Fönragyogni bájkörében
Egy örökkor édenét.
Megvetém nyomor világom
Kába, dőre kincseit,
Szent egébe lelve éltem
Szebb korú reményeit.
Fönsugárzik egy dicső nap
Ég sugára, és ha kél:
A tavasz virágzatába
Fúl a néma, puszta tél.
Ám hevén lesorvadoznak
Szép virági áldzatúl,
Hogyha égi ír reájok
Nem repűl lágy harmatúl.
Ah világom, ő virítta!
Véle éltem sírba szállt,
Könnyt szemébe szűm keserve
Harmatáúl nem talált.
Ő adá a percnyi élvet,
Áldja érte Istenem!
Dőre áldzat mind ezekre
Puszta, kínos életem.