Az útas úgy bolyong
Egész ez életen:
Tövis keserv között
Ezernyi vészeken!
S az égre föltekint,
Az ég vidítja őt,
Imádva hálaul
A hű vezérelőt!
Utam borújain
Egekbe nézdelek.
S vezér szövétneket
Sugáridon lelek.
Ne mondjam e tehát?
„Imádom az eget!!
Mely éltem útjain
Oly édesen vezet.”
Zajongva kis hajónk,
Ha már vesz a remény:
Leárbocoltatik
Az élet tengerén.
Ború között tűnik
A part kék szinbe fel,
S a dőre szíveken
Ujúlt reményre lel.
Zajongva tengeren
Partot kerestem én,
S a partot ég szemed
Körébe föllelém.
Kinek e föld körén
Reményi vesztenek,
Üdvöt keresve még
Túlnan reménylenek.
Az üdv sugárzata
Egekbe van nekik;
A kék egekbe: szent
S dicső reményeik.
Élteknek csillaga
Magas sugárban ég,
Leányka! mint szemed,
Azurja tiszta kék!
S ez üdv örök ha lesz,
Mely az egekbe van:
Mi üdv lehet szemed
Dicső sugáriban?