Két életet élt ő.
B. Jósika Miklós
Dörögve áll az ég
Hamvába gyászolón,
Üvölt a fergeteg
Zajong iszonytatón.
S ha átka súlya sújt,
Hasítva bérceket,
A borzadás egész
Világkört eltemet.
S a dalnok álmodik,
Dicső egekbe jár:
Borús egén derűl
Az éltető sugár!
Csatára kél a hős,
Vitézi nemzedék,
S a jog szent mezején
Dicsőn ragyog az ég!
Ha seb van oldalán:
Kedvesse ott viraszt,
S az elhaló vitéz
Siratva érzi azt.
Siratva érzi, hogy
Hiven szerettetik,
S szabad hazája is
Melyért elvérezik.
Im ébred és dicsőn
Virúl a róna már!
Ezernyi illatot
A rózsa keble tár!
De szíve oly borús,
Keblébe seb vagyon,
Kedvesse nem viraszt,
Ború a szent honon!
Oh éj repűlj! repűlj!
Komoly szivemre már:
Hol érzetem dicső,
Szent álmokat talál.