Beszélgetünk tréfásan és merengve
mi, útra készülő, bús vándorok.
Tíz évre, tíz év mulva... járja egyre
s szemünkbe titkos fájdalom lobog.
Beszélgetünk és olykor meg-megállunk...
Ledőlnek-e a szűz, fehér falak?
Férjhez megy-e akkorra „ideál”-unk?...
Meglát-e majd a sok ősz, agg alak?...
A nyári éj sötét, meleg, sohajtó.
Olyakor kinyílik csendesen az ajtó,
s ezüst tálcán bort ad fel a cseléd.
A ház pihen... A mécs virraszt maga.
Mind hallgatunk és hullong szerteszét
a cigaretták hulló csillaga.