Az emberár künn küszködik, tolong,
s a ronda pénzért vásárolt mulatság
híg kéje eltorzítja lomha arcát,
kocsikra kap föl, fut, mint a bolond.
Erdőkbe bújik, mássza a hegyet,
iszik, erőlködik, fáradva izzad,
a kürt rotyog, döng és porzik a színpad,
a kába lármán dőzsöl és nevet.
Én benn ülök, a légbe bámulok,
száz kép tolong föl, én vagyok urok,
egy szent gyönyör szelíd ütembe hintáz.
Incselkedik velem kéj, félelem,
aztán lehúnyom szótlanul szemem,
s lelkembe játszik a tündéri színház.