Lelkem éjén rossz malom
zakatol: az unalom.
Régi, rozzant rossz malom
és úgy hívják: unalom.
Régi, rozzant kereke
álmos is és fekete,
a garatja végtelen
s a búzája életem,
elhagyott és végtelen,
tompa-csöndes életem.
Lisztje: semmi, szárnya: éj.
csönd: zúgása, árnya: mély.
S nézem egyre - árva tiszt -
hogy szitál a lomha liszt.
Az időm azzal ölöm,
ezt a semmit őrölöm,
árva molnár, őrölöm
s lisztem nem bú, nem öröm,
színtelen köd, csunya lom,
fájó semmi: unalom.