Az élet arany trombitáján
a búcsúzók dalát fuvom.
Völgyekbe bágyad lassan, árván
bércekre zengő indulóm.
Szemem kiégett a gyönyörtül,
fáradt a szám, kezem, fülem,
és egyre lázad, égre hördül
sok vérpiros, sötét ütem.
Tüdőm se bírja. Nyomban éj lesz,
s mégis olyan vad-szenvedélyes
a vágyam, ez a korcs titán.
Könny hull reám az alkonyégbül,
keserű szám is elfehérül,
és vér hörög a trombitán.