Viharra dördült az ég alja távol.
László morzsolta a szent olvasót,
aztán letette, s a vén bibliából
halkan, hivőn deákul olvasott.
Hálát adott, hogy jámborak a népek,
s kihalt az elhagyott pogány berek.
Szavára villám lobbant és setét lett,
az arca elsápadt s megreszketett.
És messze az ég kékes, ferde, kancsal
tüzét veté el a felhőn vadul,
úgy, mint midőn még háborgott Hadúr.
S vér-csapta szüggyel a fényködbe fent
a karcsu gím könnyezve megjelent,
halálra válva, lángoló aganccsal...