Uram, irgalmazz! Add nekem kegyed!
Elmúlt megint egy év a régi csendben!
De most fölordítok egyszerre! Negyven!
Eszembe jut minden! Hová megyek?
Hová viszel? Tán pihenek egyet?
E kőre itt! Hagyj kissé megpihennem!
Vagy mint a vásott gyermek bőgni: nem! nem!
Nem akarom! De hogy? De mit tegyek?
És mentem eddig, nem gondolva, merre,
beléfogózva atyai kezedbe,
de most velőm és vérem összefagy.
Amint vezetsz itt e homályos erdőn
és nem látlak, én Alkotóm! Teremtőm!
Én Rombolóm! Félek veled! Ki vagy?