Szeretlek. Ám előtted nem kuszom.
Öblös mellemből boldogan - nyerítve -
zeng diadalmas, részeg himnuszom.
Tűzvész lobog merengő szemeimbe,
sokáig, oly sokáig vártalak,
hogy idejöjj az álmok kertjein te.
A csűr teli, tej és méz a patak -
ó szenvedés, ó élet aratása! -
Dús fürt dagad a tőkén hallgatag.
Álom-menyasszony, fáklyás arcu mátka,
tejet hozol és nyugtató mosolyt,
s csókod kalászos álmomat megáldja.
Érzesz-e már? A homlokom borong,
mezítlen állok - én vagyok a férfi -
izmos kezembe rengő vas-dorong.
Utunk lármás madárcsapat kiséri,
a csillagos mindenség integet,
tüzünkkel a nap lángvihara ég ki.
Kezed kezembe markol reszketeg,
s én két melled, két táncos lábad áldom,
és áldom a két álmodó szemed.
S arany kalász nevet a nászi ágyon...