Most semmi sincsen. Elmúlott a líra.
És rendbe látom életem sorát.
Úgy éldegélek, mint a többiek,
szivarra gyújtok, rémregényt falok,
s nem bánt a szent, a százszor szent betegség,
mely bennem élt. De beteg a világ.
De érezem a görcsös tárgyakat,
amint sebeznek durva széleikkel,
de érezem a terhet és a súlyt,
fullad tüdőm és vérzik a szemem,
de viselem most az egész világot,
az égtől, földtől vagyok viselős,
de tartom az erdőt, a házakat,
a dolgokat, mint Atlasz, sírva tartom,
és lelkem mint a föld.