Milyen sötét-sötét a Balaton,
s a nyár után hogy véreznek a fák.
Tündér Tihany, felelsz-e énnekem,
ha azt mondom még egyszer: ifjuság?
Nem szól a visszhang és szivem se szól,
csak ők kacagnak még, a gyerekek.
Trillás örömük az eget veri,
én hallgatom, de már nem nevetek.
Esőköpeny lóg fáradt vállamon,
a lábaimnál targally és göröngy.
A gyógyszalonba sápadt nő figyel
a gyertyalángnál és a foga gyöngy.
Ábrándozik lehangolt zongorán,
múlt bánatánál csöndesen időz.
Egy hangot üt meg. Újra megüti.
Elsápadok. Azt mondja, itt az ősz.