Már elmondtam, mint kezdtem el,
most elmondom, mint vesztem el.
Kupámba még pár kortynyi bor,
a vállamon a férfikor.
Jaj de nehéz ez a batyu
s a bor, a bor is savanyú.
Kályhához ülnék szívesen,
mert fú a szél künn hívesen.
Érezni a távol ködét.
A fák zúgnak: harmincöt év.
Ki énekeltem az eget,
a gyermekkort, most rettegek.
Sár és tűz az én férfibúm,
haragvó purgatórium.
Aztán mi végül zsarnokol,
a vénség jő el, a pokol.
Boldog, aki még hinni tud,
de lefelé visz minden út.
Gyermekmennyország, kék, csudás,
lerokkanás és elmulás.
Romok között és egyedül
vallok tinektek, emberül.
Kit az idő új szóra költ,
dalolj szivem most, mint a föld.