Az árva Mahomet ült elhagyottan,
s majd álmodozva porcsibét csinált
a nagy arab pusztán a hő homokban,
majd játsza hódítót, papot, királyt.
Később kifáradt, s andalogva nézte,
mint ontanak szikrát a csillagok.
Rájuk meredt, s nem vette ő sem észre,
amint szelídeden elszunnyadott.
S távol egy ócska viskó állt maga,
forró remények duzzaszták a lelkét,
és rázta már galyát a tubafa.
Érezte, szenvedése elmulik.
Nehéz fejét lágyan kezükbe vették
a zöld-ruhás, éjjel-szemű hurik.