Időm rövid, egy lobbanás csak,
aztán örökre elenyész,
kihal szivemből eszme, érzés,
s kietlen éj lesz az egész.
Nem, nem - rohadni ismeretlen:
bősszé teszi nagy lelkemet,
vágyam, dicsőség s élet, élet...
Engedjetek, engedjetek!
Sietni kell! Munkára gyorsan!
Nincs késni percem, érezem,
oly messze még a hír babérja,
és oly rövid az életem.
Ma barna fürtöm, ámde holnap
meglátom rajta a deret,
az elmulás havát, mi elhív...
Engedjetek, engedjetek!
Sivár napom dologba töltöm,
s a hosszu éjet átirom.
Tollam rohan bús sejtelemtől,
látom az éjszakán sirom.
Miért kacagtok vídor ifjak
ott a vidám pohár megett?
Nem áll kezembe jól a kancsó...
Engedjetek, engedjetek!
Vígságotok úgysem vidít fel,
mert érezem, jön a halál.
S ott a nehéz tivornyagőzben
borzongva homlokomra száll.
Hogyan, mulás, üres feledtség
győz itt az emberész felett?
E gondolat majdnem megőrjít...
Engedjetek, engedjetek!
Ó, míg ti hangosan kacagtok,
árnyak beszélgetnek velem.
Nekem bukás, sötét kudarc az,
mi nektek édes győzelem.
Hiába csábit langyos éjen
rózsás lugas, dalos berek,
én elfutok sötét szobámba...
Engedjetek, engedjetek!
Szálljunk előre! Csak te légy itt,
álomvilágom istene.
Adj csókot e szomjú ajakra,
s az égbe röppenek vele.
Már int a lángoló dicsőség,
vezess: követlek reszketeg,
s így zúgjuk együtt a tömegnek:
Engedjetek, engedjetek!