Sötétbe keresem a lámpát.
Jaj, merre-merre lehet Ő,
a tűz-szivű, a fényt-vető?
Ha fénye gyúlna, újra látnák,
hogy ég aranyló élete.
Most néma ő is. Fekete.
Ott nyugszik önmagába zárva
homályos árnyak öbliben,
maga se tudja, hol pihen.
Ki a dicsőség: árnyak árnya.
Ki a világfény: béna, vak.
Ki az ige: most hallgatag.
Fény-álom árnyék-szemfedője,
holt lángok alvó tűzraja,
hajnalra vágyó éjszaka.
És mégse lobban tűz belőle,
bár mélye izzó kedvtöl ég,
beléje dermed a sötét.