Itt élt, dalolt a nagy, a szent, a dalnok...
Állj meg hamar, te prüszkölő vasút.
Bús áhitatban a göröngyre hajlok,
s tisztelve oldozom meg a sarút.
A rét szőnyegje lábától virágos,
még illatot ont lépte szerteszét,
versen merengve tán e vén akáchoz
hajtotta halvány és finom fejét.
A zizzenő aranykalászu róna
zúgó morajjal álmodik ma róla,
ki máshol alszik, - isten tudja hol.
Nyár van. Fejem a hőtől zakatol,
a nap dobálja perzselő nyilát,
s távolba leng egy kósza délibáb...