Sovány vak ember
sziklára kötve
magába gunnyaszt,
egy hegynek ormán.
Az ajka száraz,
heves tüzekben
sötétre égett.
Nincs már könyűje,
se csókja, bókja,
régen kifáradt
a szív csatáján.
Ül mozdulatlan,
lustán merengve,
csak foga villog
az éjszakában.
Cookies on Poetry Cove
We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.