Ez itt az élet, hámor és kohó -
világ költői, ide jőjjetek,
testvéri szemmel, örökös merészek,
nézzétek itt az ősi lényeget.
Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
és kavarognak a szinek veszetten,
mint álmainkba, határtalanul.
Rémítve jönnek szörnyű figurák,
a feketék, a dörgő pirosak.
Ez itt az élet karneváli tánca,
borzongató és édes iszonyat,
költőszivünk sok kendőzött alakja,
a képzeletünk lángoló salakja
olvadva, sisteregve, feketén.
Ó élet, élet, roppant költemény,
most láthatunk mezítlenül, ragyogva - -
Mi kéj.
Mi őrjítő, mi szédítő - -
Mi mély.