Egy csöndes éjen eljön értem
tetőtöl-talpig feketében
a fekete kocsis.
Álarc lesz arcán, éji, gyászos,
a rúdnál két fekete táltos,
s fekete lesz az ostor is.
Felgördül az álomba ringó,
halálszínű fekete hintó,
s beléje mélyedek.
Szótlan repülök messze síkon,
s az ablakon át kihajítom
az álmokat, az életet.
Álmatlan álomban merengve
szállok, futok, ki tudja merre,
hol árnyak árnya bolyg.
Arany tájak kopár mezőjén
elsápad a fehér verőfény,
s a nap helyett felkél a hold.
És messze Óperencián túl
egyszerre rózsaszín világ gyúl
ezüstös ég alatt.
Jönnek hideg tündérleányok,
térdig fehér rózsákba járok,
s Hetedhét-ország rám kacag.