Ma szikratűz csak egy különc szivébe,
holnapra már nagy testvérérzelem,
mely a viharba is lobogva, égve
uralkodik büszkén százezreken.
Ma szikra, holnap láng, majd egy tüzerdő,
mely bíborával az égig lobog,
hiába tiprod el, mindég növekvő,
s ha szunnyad is, nem oltják el korok.
A fáradott ük, haldokolva még
nagy honszerelme égő fáklyalángját
átadja, s minden az utódra száll át.
Meggyújtja ő, s a tűzár szerteárad,
átadja gyermekének, ez fiának,
aztán tovább, tovább... S a fáklya ég!