Hatalmas ősz.
Reám leheltél, s érzem, egyre érzem,
hogy nagyra nősz.
Te jó, te nagy,
ami akartam lenni, régen, egykor,
most az te vagy.
Igaz, egész,
mely önnön-magát bátran koronázza
s az éjbe néz.
Azt hittem én,
gőgös és hervadó virág leszek csak,
szép és szegény.
Bús szemű bölcs
itt állok, ember, karomon a gyermek,
a lágy gyümölcs.
A kar, a kar,
egy ember ága, lombos és gyümölcsös,
mit is akar?
A sors vagyok,
a méz, a tűz, a könny, a szív, az élet.
Mondd, ki nagyobb?
Vágytam vakon,
és ami vágyam itt-ott megmaradt még,
eléd rakom.
Arany-idő,
vigasztaló, mosollyal szomorító,
kibékítő.
Hatalmas ősz.
Reám leheltél, s érzem, egyre érzem,
hogy nagyra nősz.