A kórteremből a sápadt kicsinykét,
a gyógyuló, bús, halvány gyermeket
a nagy fehér üvegszobába vitték,
s a kápra fénytől szinte reszketett.
Az orvosok leoldták várva, félve
a szűzfehér, szagos kötő-gomolyt.
Reátapintottak rózsás sebére,
s látták, a gyermek arca már mosolyg.
Aztán felugrott, ment tovább az ágyig,
s úgy érezé, már-már repülni vágyik,
és ő az élet és a fény maga.
Kitárta gyenge karját a kicsinyke,
és látta, mint repül feléje intve
a gyógyulásnak halvány angyala?...