Állnak komor homlokkal, egy csoportba,
mint elfogott, nemes vadállatok,
s birkóznak a valóval vicsorogva,
és szájukon vad fájdalom dadog.
Szemükben égő, olthatatlan örvény,
arcuk fakó, de nem könnyharmatos,
s mellükre Themis en-jóvolta örvén
hízott, fehér lábával rátapos.
Dicső erő, űznek, bömbölve marj hát,
csavard ki csak a festett szajha kardját,
hajrá, a mérleg serpenyője kong...
Cibáljátok köpenyje szögletén,
ha nincs erőtök, majd segítek én,
a boldog őrült, ki mindent leront.