Ezen a szürke téli reggelen
hahotázó hózivatarba, ködbe,
gyászfüstölőt lógázva, összetörve,
halott szerelmem sírva temetem.
Szelek dalolnak gyászmelódiát,
sikoltva egy leány előtt vezeklek,
hamu gyanánt hullnak reám a pelyhek,
s a lelkem is csupa fagyos virág.
Holt asszonyok, holt lányok kelnek útra,
s tüzes szivekkel búcsuzunk mi tőlük,
ezer fehér csókunk a szemfedőjük.
És bámulunk könnyezve, lángragyúlva...
Olyan gyötrelmesédes, oly mesés
ez a fehér, mosolygó temetés.