Míg én zokogva elrobogtam,
ti engemet megátkozátok.
S most a szivemre kő gyanánt hull
egy átok.
Romlott szivem vérével én most
sötétre festem a világot,
és húzva húz vadul felétek
egy átok.
Fulladva és lihegve hordom,
reám kacagnak a leányok,
s átok ragyog égő szemükben -
egy átok.
S sír felé húz e nehéz kő,
mindent örök borúba látok,
él egy leány, és vár reám, mint
egy átok.
Sokszor hörögve ágyra dőlök,
mikor elhagynak a barátok,
s belésüvítem a sötétbe:
Ó átok!