Hajnalban kel már és izzadva, küzdve,
dadogva és hebegve szónokol,
nagy lelke hánykolódik lázba, tűzbe,
s úgy áll a parton, mint egy kőszobor.
Olyan az egyik napja, mint a másik,
lassan halad, de fáradatlanul;
pilkát köt a nyelvére, szirtre mászik,
s a lángszívű tudó - tanul, tanul.
A messzeségbe bámul méla szemmel,
és lelke háborog, miként a tenger,
mely forradalmasan buzog előtte.
Vár... s lassan véle is versenyre kél,
s már félve hallja a hab, mint beszél
az óceán zúgását túldörögve.