Az asztalon ott vannak még a morzsák,
a jóllakott gyomor butult, nehéz.
A homlokokra ráleng a komorság,
a rózsakedv ásító görcsbe vész.
Az udvaron csipog künn a baromfi,
bágyadt közönnyel andalog a nap.
A vén kutyánk is lusta már bolyongni,
elnyúl a langyos kőlépcsők alatt.
Az ablakot kinyitják, s rajt ezüstlő
magasba lengő, kék sugáru füst jő,
az úton egy-egy ember megy tova.
Megszólal álmosan a zongora,
s míg pang az élet, itt véresre festve,
kormos köpenybe megjelen az este.