Lebegj reám, ó csendes némaság,
véresre horzsolt szívemet kötözd be,
ontsd rám a holtak áldott balzsamát!
A zagyva nyelv hangját zavarjad össze,
fullaszd el égő, száraz torkomat,
alélt fejem zsongó, nagy csend fürössze.
Aludjon el a kínzó gondolat,
ónsúlyod égőn nyomja vissza mellem,
végsóhajom szelídeden fogadd.
Emlékezet, tudásnak kéje, szellem,
halk ájulatba nyögve vesszen el,
és szó ne keljen boldogságom ellen.
Szűnjön pihegni a beteg kebel,
tűnjön le róla a vér régi mocska,
míg boldogan nagyobb öröm emel.
Sártól szennyes valóm tisztára mosdva
lebegjen a felejtés bűvkörén,
s ne bántson a bűn, a sár és a rozsda.
Szent csönd, terítsd palástodat fölém,
fülembe kriptád hallgatása csöng,
s mélységeidből nem nézek föl én:
Oh én fehér sírboltom, tiszta csönd!...