Petőfi bronz mellszobra néz ránk,
- az arca csontos, fürtje borzas -
néhányan álmosan vitáznak,
pár közülünk ujságot olvas.
A régi véres ideálért
langyos kedéllyel harcba szállunk,
a zongorán egy léha nótát
ver néha künn egy barátunk.
A cigarettek füstölögnek,
beszélünk sok garázda lányról,
sápadt képünket láz aszalja,
de a szemünk, főnk mégse lángol,
és a szobor bámul reánk még,
meredt, üres szemével éget,
amint nyugodtan nézi, várja
az eljövendő nemzedéket.
Egy nagy, poros babérfüzér van
magasló homlokára csapva,
és egy kimentszínű, hatalmas
trikolór ing-leng csendbe rajta.
Künn a ködös eső szemerkél,
az ég sötét, kedvünk mogorva.
Felrezzenünk, ha rátekintünk
a néma, nagy bronz mellszoborra.