Skip to content
1885–1936

A tükör

Dezső Kosztolányi

Szegény tükör!... Most búslakodva csak várod, várod kedvesem, eléd ülök és a mosolyt, fényt, benned hiába keresem.

Zord, sápatag és zavaros vagy nagy, álmodó ezüstlemez, s ébenfa tartód oldalára egy néma könnyűm rezgedez.

Az illatos leányszobában finom parfüm száll szerteszét s itt vannak - úgy, mint hagyta őket - a rizsporok, körömkefék.

Kék szappanok, illatszivattyúk nyújtóznak a márványlapon, zománcos-ibrik, réz-doboz, kés, áll a mosdón, egész halom.

Te nézed e szines kavargást, szemed sötét és révedő, körültekintesz vágyakozva, kutatva, vajjon merre ő?

Nem jő. Hiába vársz reája nappal, homályos éjjelen, nincs, aki lelked visszaadja, borús vagy és élettelen.

Özvegy magányba sírsz utána, hogy nem kacérkodhatsz vele, s fakó, hideg-tekinteted most, mint a halott megtört szeme.

Rágondolsz a letűnt napokra, mikor szemedbe nevetett, s a csillogó, fénylő üvegbe ő lopta titkos lelkedet.

Te voltál leghivebb barátja s mindenkoron láthattad itt csendes, csodálkozó gyönyörben szépsége tündértitkait.

Hamvas, fehér, szűz arca úszott ezüst vizedbe hallgatón, mint alkonyfényes, csendes este a hattyu ring a tiszta tón.

Sokszor suhant feléd remegve, itt ült hosszu órákon át bámulva nagy mélységeidben fehér nyakát, gyöngyös fogát.

Máskor becsukta ajtaját ő s a lámpánál, éjfél felé, telt válla gömbölyü ezüstjét fojtott kacajjal nézdelé.

Vérébe szikrás tüz cikázott, fejébe szállt a vágy bora s elmondta néked azt a titkot, amit nekünk nem mert soha.

Csókfergetegre, vágy-viharra vágyott remegve a kicsiny, lelkét tüzes hévvel ragadta egy elképzelt szerelmi csiny.

Nem győzni kívánt, csak csatázni, addig, mig a harcból kihull, s rózsás sebet, lávás enyelgést kért érte csókos harcdijul.

Láz borzogatta, fagy tüzelte, kacajba halt a halk sirás, az arca elsápadt, kigyulladt, s te láttad őt csak, senki más.

Bimbózó testéről ilyenkor lehullt a suttogó lepel, halványan a mélyedbe bámult... Úgy-e tükör, emlékezel?

Ma várod őt. S olyan üres vagy. Meredt szemedbe nincs mosoly. És a szobának szögletében titokba róla álmodol.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
A tükör · Dezső Kosztolányi · Poetry Cove